Körbetartozások: elfogadták, majd eltörölték a jelzálogjogot
Forrás: Pénzcentrum.hu Portálunkon megjelent: 2010. június 30.Az építőipari körbetartozások felszámolása érdekében vezették be azt a törvényi szabályt, amely kimondta, hogy az építési vállalkozót a megrendelő tulajdonát képező ingatlanon jelzálogjog illeti meg, biztosítva a vállalkozói díjkövetelés kifizetését. Ezt a rendelkezést azonban az Alkotmánybíróság március végén eltörölte.
A döntést röviden a jog.wb.hu úgy foglalja össze, hogy a jelzálogjogra vonatkozó szabályt a Polgári törvénykönyv (Ptk.) tartalmazza, az országgyűlés célja a körbetartozások enyhítése volt, amivel az Alkotmánybíróság is egyetértett, a célhoz vezető út meghatározásával azonban már nem.
A taláros testület kimondta, hogy a szabályozás egyrészt nem elég pontos, másrészt aránytalanul korlátozza a megrendelők tulajdonhoz való alkotmányos jogát és a jogbiztonságot. Nem lehet ugyanis a jogszabályi előírásból pontosan meghatározni, hogy mikor, milyen összegre jegyeztethetne be egy vállalkozó jelzálogot a megrendelő ingatlanára. A jogszabály arra sem tért ki, hogy mi a teendő akkor, ha a megrendelő vitatja a vállalkozó követelését, mert az hibásan, vagy egyáltalán nem teljesített.
Az előírás nem ad pontos iránymutatást arra sem, milyen formában kellene megkötni a vállalkozói szerződést, hogy a jelzálogjog az ingatlan tulajdoni lapjára is rákerülhessen. Kell-e ehhez a megrendelő – az ingatlantulajdonos – hozzájárulása vagy anélkül is bejegyezhető lenne-e a jelzálogjog. Mindezek pedig jogbizonytalansághoz vezetnek, hiszen a szabályozás nem teljes körű, így azt esetről esetre eltérően is alkalmazhatnák.
A gyakorlatban a hatályon kívül helyezésig nem fordultak elő tömegesen ilyen jelzálogjog-bejegyzések. Kérdés az is, hogy a körbetartozásokat milyen más eszközzel lehetne felszámolni.


